Haaalihóóó Mindenki!
Tudom egy hazug dög vagyok (Na ez egy kicsit erős), mert nem írtam már mióta ide. De azt kell mondjam, most tényleg nem az én hibám volt. Mióta itthon van ez a .... lány, nem jut sok mindenre időm. Mellesleg kezdem utálni. Bár a kapcsolatunk olyan mint az időjárás. Szeszélyes. Hol béke van, hol pedig meg tudnám folytani egy kiskanál(!) vízben. Önző, követelőző, ha nem tetszik neki valami ordítozik, nem hajlandó iskolába menni, manipulálja (akarja) az embereket. Ha valami nem úgy van, ahogyan akarja, akkor mindjárt kitör a hiszti. Jaj, Anyukám, mondd hogy én nem voltam ilyen. Ha igen, csoda, hogy nem kötöttetek fel az első fára.
Ja amúgy tök vicces, mert ha észreveszi, hogy ott vagyunk a közelben, akkor jajgat. Ha ott vagyunk vele és megmozdul (pl. feláll, vagy jobb fekvést keres a kanapén), akkor jajgat. Bezzeg mikor elmegyek pár percre, mire visszajövök a mosogató megint tele van iszonyatosan mosatlan edényekkel. Kérdem én, meddig kell ezt tűrni. Persze én nem izgatom magam miatta, nem az én felelősségem, hogy megbukik-e a gyerek, vagy, hogy elvadul. ...ááá frászt nem érdekel, csak be kell látnom, hogy nem ér az ember semmit a vele való ordítozással. Még az apja se tudja megnevelni, akkor én? Plussz, ha bántom, én leszek a rossz, meg én vagyok ugyebár a kirúgható ember.
Na szal vidám az élet így kettesben. Kezdem szerencsésnek találni a kedves papát, mert ő elmegy, utazgat, dolgozgat. Ellenőr a lelkem, szóval nem is szenet lapátol a bányában, plussz jól keres és a legjobb, hogy nincs itthon a hisztigéppel.
Egyébként tök durva a helyzet, mert úgy érzem féltékeny rám a kislány. Hogy miért? Mert az apja engem tart követendő példának. Hogy én milyen rendes, ugyes, édes gyermek vagyok. Mindig gondolok a másikra, szórakoztatom a társaságot, nem riadok meg a munkától és szeretek tanulni....ez utóbbit kikérem magamnak, de amúgy jól esik a többi.:D
Események terén nincs semmi. Nagy esemény csak az én szeretett pénteki napom volt nagy szám, amikor is az újdonsült barinőmmel, Renivel találkoztunk itt Birkenheadben és kávéztunk (ez sütiből, csacsogásból és persze kávéból áll, a lényeg, hogy egy nagyon jó móka), vásároltunk (mondanom sem kell ezt is élveztem), meg bóklásztunk Liverpoolban. Sajna nem jutott mindenre idő. De legközelebb lehet, hogy én megyek hozzájuk...egy egész hétvégére. Hát igen...király az élet.
Huh, ez lehet, hogy úgy hangzik mintha nem szeretnék itt lenni. Erről kérem szó sincs. Egy személy tesz be nekem itt csak, a királynő. De az apuka és a kissrác imádataim tárgya. A kiskac mégha rossz is imádnivaló. Az apuka meg az udvariasság megtestesítője, plussz remek társaság. Hasonló a gondolkodásmódunk is. De ha azt hiszitek, hogy belezúgtam, közlöm, nem igaz. Sajnos rájöttem én a fiatalokat szeretem.:D Pedig régen...ha emlékszel kedves Szilvikém...nevettünk azon, hogy a tanáraimba voltam belezúgva.:D
Óóó, amúgy eszembe jutott egy remek folytatásos cikksorozat/blogsorozat. A "nem nekem találták ki..."
Ebben beszámolok a kulináris, kulturális élményeimről, amik sajátságosan angolnak nevezhető és leírom, hogy élveztem-e vagy sem...mondjuk ez úgyis ki fog derülni a beszámolóimból.:D
Nos az elsőt meg is írom...majd jövök...
Puszi, Johi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése