Vissza a normális kerékvágásba???????

Hali mindenki!

Kisebb kihagyással megint újra jelentkezem.:D De miután ezt elolvassátok, elfogjátok hinni, nem volt időm ilyesmire.:D

Nem is tudom mikor írtam utoljára. Na ugyebár Giovanni és Sophia hazajöttek már ...mmm...múlt hét szerdán este. A csaj totál kész volt a fájdalomcsillapítóktól, de mivel a műtét több mint sikeres volt, nem aggódott senki. Na másnap jött a baj. Sosem fogom elfelejteni milyen félelemmel voltam egész nap. Másnap minden izmom sajgott. Rájöttem, hogy azért mert az idegtől egész nap olyan voltam mint egy felhúzott íj. Azóta már persze totál nyugis vagyok.

No, de hogy mi történt...Csütörtökön Giovanninak el kellett utazni, s persze jó messzire, repcsivel és majd csak este jött haza. Sophiának meg volt tiltva, hogy mozogjon. Reggel leültettük a szófára és ráolvastuk...ne modulj, mindent Johanna fog intézni. Erre egy kis idő múlva...nem sokkal hogy lepasszoltam Marco-t a suliba...elmentem a dolgomat végezni a mosdóban. tök nyugiban voltam. Erre egy nagy puffanás és sikítás. Ettől fogva voltam egész nap síkideg. Sophia, a botor gyermek kiment a konyhába és mivel, egyrészt még hatott a fájdalomcsillapító, meg nem mozgott semmit, meg nem volt hajlandó enni...pedig én aztán nem hagyok éhen senkit...Marcónak is akár háromszor is nekiálltam vacsit készíteni, mire az egyiket megette...na szóval Sophia kiment a konyhába és volt mersze elesni. Mondanom sem kell, megállt bennem az ütő mikor megláttam a földön. Első gondolat: tuti felszakadt a sebe, de nem volt vele gond. Egy csepp vér nem sok, annyit nem láttam a seben. Az oldalán feküdt tehát elég rosszul esett. Ha megmozdítottam sikított. Na de ebből a sikításból kijutott elég, mert miután megnyugodtam, hogy nem tört el semmije...most először tapiztam végig így egy csajt, elkezdett folyamatosan fájni a hasa, ahol megműtötték. Újra és újra visszajött a fájdalom, mozdulni még mindig nem tudott. Hol a telefonon lógtam és Giovannival, vagy az ambulanciával csevegtem, hol Sophiát lestem, mikor fogja a karomat eltörni. Végre kiértek a mentősök. Mikor ők felszedték a földről érdekes módon egyből elhallgatott. Mondanom sem kell, meglátogatott a kisördög, hogy talán a fájdalom nem is volt olyan erős. Később elmesélem mi volt az ok. Egész úton a mentős az kérdezgette tőle: hány éves vagy? tőlem: honnan is jöttél? Mellesleg a mentős jobban izgult miattam mint Sophia iránt...ilyen durván néztem ki? Hát mondjuk az tény hogy elfelejtettem felvenni a cipőm és papucsban krosszoztam a szomszédos városban.:D

A mentősök egyébként megnyugtattak, hogy tuti csak a sebe sajdult meg az eséstől. Ezt később a kórházban is megerősítették és megjegyezték, hogy a londoni sebész remek munkát végzett és a seb egészségesebben nem is gyógyulhatna.:D Azért persze én még este ötig síkideg voltam. Plussz nagy kaland volt még Marcóért is érte menni. Merthogy érte kellett menni a suliba háromkor. Sophiát kénytelen voltam otthagyni az emergency-n és taxiba szállni. A papika fogadott nekem egy taxit telón, de az nem és nem érkezett. Már rég ott kellett volna lennem a suliba, mire a tasiba beszálltam. Ez is egy idegen pasi volt, nem a fogadott. Dehát muszáj volt már valamit tennem. Na szal ekkor jött az újabb dilemma: hova is jár a gyerek. Utca, név stb. Na a főnököm elintézte. Persze az én kontómra ment minden. Taxi, telószámla. (Később azért megkaptam a jussom!:D) Na mire visszaértünk a kórházba Sophia nagyjából rendben volt. Még egy órát csücsültünk a sürgősségin, mire jött egy újabb doki, lecsekkolta Sophiát és mehettünk taxit hívni.:D

Jaj a regisztrációról meg is feledkeztem. Az is egy élmény volt. Síkidegen szálltam ki a mentőből, síkidegen mentem oda a pulthoz és csak dadogtam.:D Le kellett írnom egy papírra, amit mondani akartam. Szerencsére eléggé cooperatívak a kórházban...hol máshol ha nem ott... és segítettek. De elgondolhatjátok milyen volt egy tömeg előtt balfékeskedni.:D De amúgy az angolom sokat fejlődött...még Sophia is megerősítette ezt a tényt...pedig ő nem szokott másokkal törődni.

Na mire hazaértünk már totál fáradt voltam. Plussz egész nap esett az eső...én csuromvizes voltam és már a tököm is kivolt Marcóval aki állandóan azt hajtogatta és hajtogatja napjában ezerszer, hogy ice cream now please.:D

No de a világ legklasszabb vacsorájával szolgáltam...szerintük. Fish&chips és ice cream. Na ekkor már mindenem kivolt. DE megjött végre Giovanni és lenyugodtam. Kiderült, hogy nagyon remekül helytálltam és nem volt nála boldogabb, hogy én létezem és mindent elintéztem. Ez volt egy nap. :D

Na mostmár nagyjából az utóbbi pár nap.:D Sophia tutira egyre jobban van, de megjátsza, hogy halálán van. Az apja is rájött már erre. Így most megy a veszekedés állandóan, ha ráparancsol a lányra, hogy mozogj, mert leáll benned az élet. Egyél, mert nem fogsz gyorsan gyógyulni. Na meg az iskola. Sophia nem akar visszamenni az iskolába, pedig a dokik is azt mondták, hogy elég egy hét itthon és usgyi vissza. Sophia szereti ha kiszolgálják, szeret 24 órán keresztül a kanapén ülni és tévézni, szerette azt is, amikor a londoni kórházban meglátogatták. Giovanni úgy gondolja, Sophia ezért óvja a "fájdalmat" és nem veszi be a fájdalomcsillapítót, hogy legyen oka lazsálni és elunni az életet. Én is így gondolom. És néha már ki van a ....

Marco pedig egyáltalán nem érzi szükségét, hogy emberként viselkedjen. Ez a hétvége maga volt a pokol ilyen szempontból. De meg kell valljam, kezdem megszokni. És ha nem fordítok figyelmet a hülyeségeire, abbahagyja.:D

Na de vissza az élményekhez.

Szombaton ismételten dolgozott az apuka, pedig nem kellett volna...De utána úgyis két nap pihi volt. Ma ugyanis itt bank holiday van, miszerint leáll az élet Angliában...majdnem. A bankok zárvatartanak, s ennek következményeként a bankautomaták csak készlethiányig működnek.:D Vasárnap elmentünk a KFC-be enni ebédre, mert a gyerkek junk food-ot akartak enni. Nem szeretem a KFC-t meg kell hogy valljam, mert nem éppen kelti bennem az érzést, hogy na ez egy jó hely. Este meg Giovanni személyreszabottan mindenkinek csinált egy pizzát. Életemben nem ettem ilyen jót. :D A pizza látszik, hogy olaszul a legjobb.:D

Ma pedig...hehe...lementünk a partra és játszottunk meg jégkrémeztünk. A piknikből nem lett sok minden, mert nagyon fújt a szél.

Ja tényleg, reggel szakíttottam magamnak egy másfél órát és elmentem megvenni életem első fényképezőgépét. Azt kell mondjam, hogy jól végeztem a dolgom.:D Még az eladó srác is...aki megjegyzem nagyon cuki volt és James-nek hívják...azt mondta, hogy remek szemem van a legjobb árú és minőségű cuccokhoz. Olyan szuper gépet vettem, ami otthon a duplája lenne és még tokot és 2GB memórikártyát is kaptam hozzá.:D Szóval kihoztam a maximumot. :D

Most pedig néhány kép következik:D

A taft a parton nem tart sokáig. Kirohangált fejjel a kamera előtt.:D Puszi mindenki!!!:D

A drága jó gépecske, aki elhozza nektek Angliát.:D

Ez itt a partról látható West Cirby egy kicsinyke része.:D Imádnivaló kis falu.

Alant a minuszokban szörfözők...:D

Nem nagyon látszik, de itt Marco és Giovanni játszik. :D Hamarosan én is csatlakoztam hozzájuk.:D

Na hamarosan újra jelentkezem és még több képet hozok...akkor már a közvetlen lakókörnyezetemből. És megmutatom majd milyen könyveket vettem potomáron.:D

Puszi mindenki!!