Helló mindenki!
Tegnap megkezdtem angol életemet. Reggel 9:12-től 24:20-ig utaztam, plusz húsz perc kocsikázás után megérkeztem új, ideiglenes családomhoz. Nagyon kedvesek velem, azt már előre el kell mondanom.
Ami az utazást illeti, nagyon sok minden volt az első az életemben. Először voltam a Keleti pályaudvaron, először voltam Pozsonyban, először utaztam egyedül küldföldre (tulajdonképpen még külföldön sem voltam....max pár percig Szlovákiában), először repültem. nagyon izgalmas volt, főként, hogy végig a Keletiig gyomorgörcsöm volt. A keletiben viszont találkoztam egy magyar leányzóval, akinek sosem leszek elég hálás, hogy eloszlatta a félelmeim nagy részét. Vele utaztam Pozsonyig, és segített eljutni a reptérre is. Vicces volt, mert a helyi járatra ugye jegyet kellett venni. Persze én nem akartam leleplezni, hogy magyar vagyok ezért angolul szólaltam meg, de arra nem számítottam, hogy tudja az eladó magyar vagyok. Elég nagy égésem ellenére hozzájutottam a 0,7 eurós jegyhez és a 61-es tömött buszon kizötyögtünk a reptérre. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy képes leszek minderre. Mikor a repülésre gondoltam, megfagyott az ereimben a vér. De most...imádom. A bőröndöm feladásakor reméltem nem csinálok megint hülyét magamból...hála az égnek, a hülyeségeket elnézik a reptéren.
A boardingnál egy újabb meglepetés ért, mert találkoztam ismét egy magyar leányzóval, aki viszont már féléve Manchaster mellett él a párjával. Ha ő nem lett volna, szerintem nem éltem volna túl a repülést. Úgy csüngtem rajta mint csirke a tyúkanyón, a tapasztalatait eldugtam az agyam rejtett raktárába. Segített lenyugodnom.:D A repülés így csodálatos volt. Amikor fent ül az ember hihetetlenül érzi magát. Renivel a részegséghez hasonlítottuk azt mikor emelkedik a repülő. A fülem viszont úgy bedugult, hogy csodálkoztam, hogy hallom amit mondanak nekem. :D Hihetetlen volt végiutazni egy egész kontinens felett. Annyi mindent láttam egyszerre, amit sosem reméltem hogy valaha is fogok. A német főváros is mondjuk csak egy folt volt a sok szentjánosbogárként világító között, szóval konkrétabb élményem nem volt. Amikor leszálltunk reméltem megtalálom a bőröndöm és főként épségben fogom találni. DE nem volt gond. Mután egy hatvanhétszer kanyarodó szalagfolyóson átkeltünk, és bemutattuk az utlevelünk, hála tesóm lakatjának, mit gondosan ráraktam a bőröndre, egyből kiszúrtam a sok bőrönd közül.:D És méghozzá épségben.:D Azután, hogy felmarkoltuk táskánkat kimentünk a váróterembe. Egyből felismertem őket. Nagyon kedvesen fogadtak. Egész úton próbáltunk beszélgetni. Természetesen nagyon zavarban voltunk. De hát nem lehet mindent egyből. Megkaptam saját hálószobám, amit egy fantasztikusan berendezett szoba. Miután kipakoltam és átöltöztem, még egy ideig az ágyban (amiben rendes takaró és párna volt) néztem magam elé. Nagyon hiányoztak anyuék. Ráadásul nem is működött a roamingom, így nem tudtam nekik "megérkeztem sms"-t írni. Viszont a ház ura, Giovanni azt mondta nyugodtan felhívhatom anyut. Sajna erre a telefonhívásra csak reggel került sor, de legalább megnyugodtunk...itt is és otthon is. A netet ideiglenesen a közvetlen hálózatról érhetem el, amíg nekem is meg nem csinálják a wi-fit. Teljesen el vagyok ragadtatva eddig az angolooktól. Az ügynökségtől saját sim-kártyát kaptam, amit remélhetőleg a háziak segítenek majd beüzemelni. És semmilyen megszorítás nincs, meg szabályok, amik megnehezítenék egy au-pair életét.:D
DE most megyek, mert Sophia és Marco elvisz engem ebéd után a városba. Igyekszem majd rengeteg képet készíteni és megmutatni nektek.
Bye-bye.
Szia.Elovastam az utazásod momentumait, várom a következő bejegyzést.Nem kis idő volt az út az tuti, ahogy olvastam.Nah de izgalmakban bővelkedő.Repülés, nah azt én is kipróbálnám, nah talán majd egyszer sikerül.
VálaszTörlésJah és nem mellesleg olvass sok sok érdekes mangát is ha időd engedi.